Ma nem tanulunk nagy újdonságot. Valószínűleg a legtöbbször sort is kerítesz erre a lépésre a napodban, de nagyon fontos, hogy felvedd a listára, hogy véletlenül se maradjon ki. Ez pedig a reggeli és a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása. A légikísérők is elmondják: ha baj van a gépen, és megjelennek az oxigénmaszkok, akkor a sajátodat tedd fel először, és csak utána a gyerekekét, mert a gyerekeknek szüksége van arra, hogy az anyjuk gondoskodjon róluk, ha pedig elájulsz, ez nem fog menni.
Nagyon fontos tehát, hogy magadról is gondoskodj, és ehhez az is hozzátartozik, hogy megfelelő tápanyagokkal indítsd a napot, és figyeld meg, hogy rád milyen ételek milyen hatással vannak. Lehet, hogy például azt találod, hogy ha cukros, szénhidrátdús étellel indítasz (palacsinta, csokis fánk, stb.), az plafonra vágja a vércukorszintedet, ami aztán hamar leesik, és megint éhes leszel.
Én szeretem a változatos reggeliket, minél színesebb a tányérom, annál jobban esik. :)
- fehérje (hummusz, tofu, lencsekrém, növényi joghurt, csicseriomlett, stb.)
- teljes kiőrlésű gabona (zabpehely, magos kenyér)
- zöldségek, gyümölcsök
Az autódba se tankolsz bele nem való üzemanyagot; a testeddel se szúrj ki. Ha egészségügyi okból képtelen vagy reggel enni, ne tedd. De pusztán a rohanásból kifolyólag ne feledkezz meg róla, szakíts rá időt!
Ha segít a reggelizés megvalósulásában, este készíts ki néhány dolgot a konyhában. Teríts meg, készítsd elő a kávéfőzőt/vízforralót, hogy reggel csak be kelljen nyomni a gombot. A nem hűtős cuccokat (kenyér, zöldségek) ki is teheted az asztalra. Egészen máshogy indul a nap, ha van valami a gyomrodban! :)
A nap folyamán pedig figyelj oda a vízfogyasztásodra. Ezzel kapcsolatban két hiba gyakori: vagy eleget iszunk, de cukros/koffeines üditőkből hozzuk össze, vagy nem figyelünk oda, amikor a testünk jelzi, hogy szomjas. Ezen könnyű segíteni: készíts egy nagy kancsót és egy poharat az íróasztalodhoz; vigyél magaddal egy flakon vizet a suliba, készíts egyet a táskádba is – ha a kezednél van, meglátod, jobban rájársz majd. Kötelező kvóta azonban nincs – a vízivásnak a közhiedelemmel ellentétben nincsen “megfelelő” mennyisége: az Amerikából elterjedt napi 8 pohár / napi 2 liter kötelező vízivási ajánlásnak valójában semmilyen tudományos alapja nincs. A test úgy szól, hogy vízre van szüksége, hogy szomjas leszel. Vagyis a lényeg, hogy ha szomjas vagy, ne halogasd.
A mai tennivalók:
Reggel
- Felkelés után öltözz fel, vegyél fel zoknit és egy kényelmes, otthoni cipőt.
- Fésülködj meg, moss fogat & arcot, kend be hidratáló krémmel az arcodat.
- Ágyazz be és tegyél rendet az ágy körül.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen, aztán hagyd abba.
- ÚJ! Reggelizz valami finomat; vedd be a vitaminjaidat, ha szedsz ilyesmit.
- ÚJ! A nap folyamán amikor szomjas vagy, mindig igyál vizet (ne cukros üdítőt!).
- Írd be a kontrollfüzetedbe a reggelit és a folyadékfogyasztást.
Este
- Fényesítsd ki a mosogatódat.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen, aztán hagyd abba.
[Kérlek, ne másold át a tréning bejegyzéseit más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik a 30-napos rutinkiépítés-tréning linkjét! Köszönöm!]
Lia30 mondta
Sziasztok! Nem ide tartozik és mégis :) Hétfőn kezdem a 30 napos rutinkiépítést (ismét), és nem találom sehol az egész programot egyben a honlapon. Csak én vagyok béna vagy “más helyre költözött”? Eddig egy helyen megvolt az egész hónap, de most sehol sem találom :(
Via mondta
Más helyre költöztettem, de aztán most visszatettem, megtalálod a régi helyén. https://www.urban-eve.hu/30-napos-rutin/
Lia30 mondta
Á szuper, így könnyebb lesz beszámolni a programról is :) köszii! :)
Réka mondta
Sziasztok!
Ma van a hatodik napom. Mivel egyben csinálom a kéthetes diétát is, ma csak egy üres zsömle volt előírva üres fekete kávéval, ami az én változatomban saját sütésű, durumlisztből készült, lenmagpehellyel sütött kenyér vastag szelete gázlángon megpirítva, sózva-fokhagymázva, illetve fekete tea, mert a kávét nagyon-nagyon nem szeretem. :)
A diéta után pedig átállok a szendvicsezésre, mert rájöttem, hogy nekem az jobban esik, és tovább tart a jóllakottság érzése, mint ha zabkását ennék reggel. Meg szeretek dagasztani-sütni is. :)
A folyadékfogyasztás tényleg nagyon fontos, mert épp most vagyok túl egy olyan időszakon, hogy nem figyeltem rá (kicsit lehűlt az idő, nem voltam annyira szomjas), és máris kijött egy csomó, nagy, fájdalmas pattanás az arcomon, ami ilyenkor szokott kijönni.
A diéta miatt most nagyon odafigyelek, a reggeli 4-5 dl fekete tea mellett még iszom napközben háromszor 4-5 dl gyógyteát (attól függ, hogy melyik nagy bögrém van kéznél – ma a félliteres :)), plusz vizet is. Természetesen mindent ízesítés nélkül. A pattanásaim még megvannak, de gyógyulnak, és újabbak nem jönnek ki.
Szép napot kívánok Nektek! :)
Hajni67 mondta
Sziasztok. Megint én. Lányok,ez a cipő dolog működik. Mutatom :-)
https://www.instagram.com/p/BJ8EypzA742/
Mondjuk nem tartottam rá képesnek magam először,de mégis csak sikerült.
Esetleg ha van instán profilotok,küldjetek linket,hogy meg tudjunk osztani képeket.
Szívesen megnézném a képeiteket.
Via mondta
A hashtagek között böngéssz nyugodtan! :)
https://www.instagram.com/explore/tags/maiscsillog/
https://www.instagram.com/explore/tags/beagyaztam/
kelda888 mondta
Sziasztok!
En sokszor elhanyagoltam a vizivast, nem volt vele kulonosebb problemam, de sokat hallgattam anyukamat, hogy ez igy nem jo es vegulis en is rajottem, hogy a tobb viz jobb kozerzet (na persze ertelmes hatarokon belul).
Anno melohelyen kollegam mutatott egy vizivo app-et, de en azota tobb fajtat is talaltam. Van amelyikben csak azt allithatod be, hogy te hany liter vizet akarsz inni naponta es milyen gyakorisaggal legyen rola jelzes, de olyan is van, ahol megadhatod, hany kilo vagy, milyen meleg van es hogy sportolsz e aznap es a rendszer kalkulal neked egy adott erteket, ami nekem pl kevesebb, mint 2 liter, szoval ez tenyleg nem egy kobevesett dolog. Vigyazni kell, mert a benabb appekben a sor es a kave ugyanolyan folyadeknak szamit, mint a viz, pedig elegge vizhajto hatasuak :D Szoval szerintem ez egy jo megoldas, mert ma mar mindenkinek van okos teloja es amugy tok sokat tudnak segiteni az appek bizonyos rutinok kialakitasaban/betartasaban. Erdemes rakukkantani a playstore-ra/istore-ra, mert nem csak netto hulyesegekhez csinalnak alkalmazasokat :)
Via mondta
Azt hiszem, a fitbitben is lehet vezetni ilyesmit, ha valakinek van. Nekem még a mostani okosokhoz képest is süsü a telefonom, mert telefon-korban ezermillió éves (3 éve van nálam, amúgy 4 éves a modell), szóval nem rakosgatom tele appokkal, mert úúúúgy belassul, hogy öröm nézni (nem). De egyszer lesz egy fitbitem, csak mert szeretem a statisztikákat, főleg, ha nem én vezetem őket, de mégis hozzám kötődnek. :D
Andru mondta
Az app, amit írtál, a Water Your Body. Szeretem, hogy be lehet állítani időintervallumot, hogy mikor vagyok ébren és elosztja erre az időre a folyadékot. Ha úgy állítjuk be, csak akkor csiporog, ha el vagyok maradva a tervtől :) Nem csörömpöl félóránként feleslegesen. Többféle piktogramot is lehet használni, így lehet követni, hogy mi az, amiből állt a folyadékfogyasztás. Még a mennyiséget is be lehet lőni előre (200 ml, 300 ml/pohár stb). Grafikonice is láthatóak az adatok.
Én nagyon szeretem, szerintem semmi fölösleges nincs benne.
Ja, és nap végén gratulál, hogy milyen ügyesen megittam, amit kell. :)
mlesther mondta
és mit ajánlasz akkor, ha a reggeli indulásba eddig nem tettem be evést, de a munkaidőmben 10 órakor benne van egy kiadós reggeliszünet, viszont 7-10 között kell lenyomni a műszak leghúzósabb részét? eddig nem volt vele különösebb bajom h 10re éhes legyek, lehet h elég reggel egy banán vagy ilyesmi?
Via mondta
Éhes vagy reggel? Tudsz éhgyomorral dolgozni?
Csináld úgy, ahogy neked működőképes!
Fringe mondta
Szia Via!
ez a vízivás tök jó! rájöttem hogy vannak napok amikor többet is megiszok mint két liter, sőt eddig is engedtem ki kancsóba vizet magamnak, de még sose mértem hogy mennyiszer töltöm újra. :)
a reggeli nálam szerencsére nem gond. Amint felébredek, legkésőbb 1 – 1-5 óra múlva éhes leszek, így aztán eszek is.
Pont ma olvasgattam végig a hozzászólásokat több napnál is és nagyon ügyesen segítesz nekünk eligazodni a hétköznapi dolgokban. Sőt rákukkantottam a amcsis FlyLady-re és meg kell hogy mondjam eléggé rideg. A te weboldalad és a lehetőség amit nyújtasz vele egyszerűen fantasztikus. Az elején volt néhány kérdésem, de most hogy látom mások is mivel küszködnek, illetve hogy tőled is csak megnyugtató szavak érkeztek, csak azt tudom mondani hogy köszönöm! Már előre szip-szip-ezek én is hogy majd nem jönnek a levelek nap mint nap a levesládámba. Nagy izgalommal nyitom ki hogy ma milyen feladat vár rám. :) Köszi!
harika mondta
Sziasztok,
Nagyon rossz vízivó vagyok és a reggeli biztosan nem fog menni. Gyerekkorom óta nem reggelizem. Már a gondolatára is megemelkedik a gyomrom. Nem bírok enni reggel. Ez van.
A vitaminokat igyekszem bevenni reggel. Bár meg kell valljam, hogy ez sem megy mindig. A tudat, hogy valamit le kell nyelnem reggel korán, sokszor elborzaszt. Szóval, ha megy, vitamin egy pohár vízzel és igyekszem inni még egy pohárral, így mire beérek a melóhelyre már mehetek is a mosdóba. Ha minden WC-re menést követően rögtön iszok egy pohár vizet, akkor egy nagyon jó ritmus tudok felvenni egész napra vízivásügyileg. Egyébként csúnyán elmarad.
Már azt is megbeszéltem magammal, hogy a melóhelyen meg kell legyen a vízmennyiség 2/3-a, mert a délutáni, esti jövés-menés közben nem mindig van időm / lehetőségem mosdóba menni, így ösztönösen visszaveszem az ivást.
Szendvicset minden reggel készítek magamnak és az irodában eszem meg. Kezdéskor még van egy kb. negyedórás nyugi a melóhelyen. Akkor már jól esik enni + gyümölcs + kávé + víz.
Wrayven mondta
Huh! Azért 2 liter vizet elfogyasztani, ha keveset ivó vagy, nem megy egyik napról a másikra. Nekem is problémáim vannak vele, és bármi képes megzavarni a fejlődésben sajnos, mert egyszerűen utálok sokat inni. De a munkahelyen már ment a napi 1 liter, majd betegség miatt vissza fél literre. Most megint 3/4 liternél tartok. (Hangsúlyozom, víz, nem pedig folyadék.) A hétvégék meg még nagyon nem mennek. De egyik napról a másikra?
Egy egészséges tempó heti leosztásban talán könnyebb lenne. Sokat segít, ha látjuk az elfogyasztandó víz mennyiségét magunk előtt. Tehát munkahelyen ki kell tenni az asztalra a félliteres, másfél literes ásványvizet, és ahányszor rápillant az ember, inni pár slukkot. A lényeg, hogy nap végére fogyjon el a kitűzött mennyiség.
Az első héten tűzzük ki az 1 litert (ezt mindenki le tudja gyűrni ha akarja, de kezdhetünk 0,75 literrel is). Igyunk meg felét délelőtt, a másik felét délután.
A második héten ez már lehet másfél liter, ugyanúgy délelőtt és dálután.
A harmadikon pedig a kettő.
De finomíthatjuk is, ha a fél liter emelés hetente sok, akkor legyen csak 0,25 liter emelés. Akkor nem 3 hét alatt érjük el a 2 litert, hanem 5. Na bumm. Jobb, mintha el sem érnénk.
De egyik napról a másikra! Respect, akinek ez megy! De ez olyan, mint a lakástakarítás. Ha szervezet nincs ehhez hozzászokva, ne várjuk el, hogy egyik napról a másikra ez menni fog. A lakást sem tudjuk kivakarni a több hónapos koszból vagy lomból egyik napról a másikra.
Egyébként ha valaki még így is elfelejti meginni a fél literét délelőtt, akkor foghat egy fél literes vagy literes átlátszó kulacsot (vagy egy üres flakont akár) és az oldalát bevonalkázhatja alkohol filccel órákra vagy kétórákra. Egy sor vonalka délelőttre, egy sor délutánra, melléírva az órákat. Így lehet látni, hogy hol kellene tartanunk délelőtt 10-ig, majd délbe újratöltve délután 6-kor pl. Erre gondolok:
https://omcwellness.com/blog/wp-content/uploads/2014/06/drinking-more-water.jpg
Hát nekem így megy a 2 léter felépítése. Egyik napról a másikra ha megpukkanok sem menne, de legalábbis nem hosszútávon.
Via mondta
Én mindig úgy gondoltam erre, hogy az az irány, de nem rögtön kell eljutni oda. :) A fokozatosság elve itt is érvényes.
wroncsika mondta
Sziasztok!
Nekem ez a mai, hogy reggelivel indítunk könnyen ment, mert mindig is így csináltam. A 8 pohár vízzel viszont meg fog gyűlni a bajom, mert keveset iszom, pedig tudom, hogy muszáj lenne többet.
A mindennapi tennivalók lassan rutinná válnak, és egyre könnyebb végezni velük. Lelkesen várom a következő feladatokat.
Szép estét!
Kriszta69 mondta
Sziasztok!
Én a hét elején csatlakoztam, mert állandóan úgy érzem, hogy el vagyok havazva, sosem érem utol magam. Gondoltam, hogy majd Te megmondod a tutit. :) Viszont nem akarok nagyképűnek tűnni, de az első hét után meglepődve tapasztaltam, hogy ezeket én már mind csinálom… Igaz, hogy nem most kezdtem már, van 3 felnőtt gyermekem, akikkel sokáig otthon voltam, de már sok éve újra dolgozom. Itt-ott olvastam dolgokat, azokat rakosgattam össze, ezek szerint elég hatékonyan. No meg talán a tapasztalat is… Azért kíváncsi vagyok a folytatásra, biztosan lesz még újdonság, hiszen az ember holtig tanul… :) Köszönöm szépen!
Via mondta
Szia! Nem mondom én meg a tutit, csak segítek kialakítani egy rendszert a te szempontjaid szerint, ha még nincs, de szeretnél. Ha van, és működik így, akkor szuper. Ha tanulsz akár csak egyetlen új mozzanatot, ami segít, az is szuper. :)
Katherine mondta
Szia Via! :)
Szombaton sajnos nem tudtam megnyitni ezt a lépést, viszont azóta már sikerült és meg is csináltam a feladatot. Ilyenkor mit kell tenni? Várjak vasárnapig, addig gyakoroljam az eddig vett lépéseket, vagy belenézhetek a következő szintbe, sőt meg is csinálhatom?
Via mondta
Ahogy szeretnéd! A levélfolyam mindenképpen vasárnap folytatódik, ha akarod, kukkolhatsz előre is, vagy ismételhetsz. :)
bacsabarbara mondta
Szia Via!
Szuper vagy! Nekem is ez az egyik legnehezebben megvalósítható pont. A folyadékfogyasztás egész jól megy, különösen a munkahelyen, mert ott mellettem van a tea és iszom,iszom. Itthon nehezebb.
Szép napot!
Barbi
Eszti mondta
Via!
Nagyon jó ötletnek tartom felvenni a vízfogyasztást is a teendőkhöz, ez nekem is régi gyenge pontom. :)
Erről eszembe jutott, hogy az olyan szeleburdi csajoknak, mint én készíthetnél egy olyan nyomtatható extrát, amin be tudjuk jelölni az aznapi (vagy több napi) vízfogyasztást. Lehetne pipálós, amin üdítős poharakat kell kipiálni vagy sávos, amin színezni lehet, hogy hol tartunk.
Egyszer már csináltam magamnak ilyet, ideig-óráig ment is, de mivel akkor még nem volt sem naplóm, sem kontrollfüzetem, csak egy darab papír, egyre inkább elfelejtődött, de te talán forradalmasítod az én életemet (is). :)
Via mondta
Szia!
Rajzolj nyolc karikát minden naphoz a naplódban, és satírozz be egyet-egyet, ahogy megiszol egy pohár vizet. 8×2,5 dl = 2 liter. :) Külön füzetben ezt felesleges vezetni szerintem, mert csak plusz izé, amit el lehet keverni.
kameleon mondta
Ha már dolgozni kell ma, tartottunk egy nagy közös reggelit bent, házi kenyérrel, zöldségekkel-gyümölcsökkel, teával… jól időzítettünk :)
Edina mondta
Annyira feszült mostanában a tempó, hogy a héten még nem reggeliztem itthon… Mára amúgy is terveztem, és lehet, h más fél 12-kor a rotyogó üstöt kavarja már, én még a kedvenc joghurtos zabpelyhem lapátolom be, és isteni érzés! :)
motkany mondta
Óhh, de jó! Imádok reggelizni, úgyhogy ez abszolút teljesíthető teendő:)
A mai nap annyiből különleges hogy péntektől vas.-ig gyümölcs-zöldség-lé kúrát tartok (a csak lét nem bírnám a beadandóírás mellett most), úgyhogy most picit más a menü mint egyébként.
andiebaby mondta
Hát, azt már tegnap este tudtuk, hogy ma lesz reggeli, mert nem bírtuk megenni a pizzánkat. :) Így 2-2 szelet kint vár ránk a konyhában. Na de ez szénhidrát is, de nagyon. :) Vicces, mert épp tegnap, a pizza felett, beszéltük meg, hogy változtatni kéne az étrendünkön, és szerencsére van olyan verzió, ami mind a kettőnknek tetszik. Én amúgy is új élet kezdésben vagyok, és olyan jó, hogy nem kell majd külön magamnak főzni, magamnak vásárolni.
De most azt a maradék pizzát még lenyomjuk. :) Aztán ma bevásárolunk – már az új élet jegyében. :)
Timi mondta
A nászutunk után a férjemmel írtunk egy listát azokról a dolgokról, amiket szeretnénk megtartani az életünkben az ott tapasztaltakból (https://kincsesfuzet.wordpress.com/2013/09/08/amit-a-naszut-alatt-tanultunk/ ), és az egyik ilyen a hétvégi villás reggeli volt. A szokást azóta is tartjuk. :) A hétköznapi reggeli viszont mindig nehéz feladat volt… (Egyébként még nem írtam, hogy mennyire jó, hogy vannak kapcsolódó cikkek a hírlevél alján! Láttam, van nullaperces reggeli ötleted is, mindjárt olvasom azt is. :)) Viszont kicsit javult a helyzet, mióta vonatozom és már nem gyalog járok dolgozni, mert így van tíz-tizenöt perc fölös időm a munkakezdés előtt, és a vonaton mindig el szoktam nyammogni a tízóraim felét (vagy ebédem, nézőpont kérdése, minek számít a vajas szendvics, amit ebédidőben dobok be :)).
Timike86 mondta
Sziasztok, én is elkezdtem a rutinokat. Es eddig nagyon elégedett vagyok. :)
Ezzel a viz-ivassal viszont gondjaim lesznek, mert nem szeretem. :( Az az igazsgag, hogy amikor még a szüleimnél laktam, inkabb nem ittam egész nap, ha nem volt mas. Amiota elköltöztem probalom visszaszoktatni magam az ivasra,hogy legalabb 1 litert lenyomjak a torkomon, de egyelöre nalam az is nagy szo, hogy ez teabol vagy 100%-os gyümölcslevekböl sikerül. A vizet sosem szerettem, allitolag mar kisbabaként is mindig kiköptem. Egyedül ugy birom meginni, ha buborékos, de az is inkabb csak nyaron fordul elö.
Mit javasolnal nekem? :(
Via mondta
Ízesítheted citromlével. A gyümölcslé inkább kajának számít, nasiként idd, ne folyadékként. Hamar megdobja a vércukrot, mert gyorsan felszívódik. Ha csak buborékosan jó a víz, szerezz be egy szódásszifont! :)
Mena mondta
Jelentem, mióta a kontrollfüzet megvan és a teendőlistán ott virít a reggelizés, nem felejtem el! :) Se a vitaminokat. Köszönöüm, Via! :)
Mena mondta
Szia Via!
Na, ez a lépés nálam különösen fontos lenne, mivel egyébként is gyomorproblémáim vannak. Csak éppenséggel reggel kell arra gyógyszert bevenni – és utána egy órával enni. Na de egy óra alatt annyi minden történik… :) Példának okáért elmegy otthonról az ember, ha dolga van. Ráadásul a bogyó kinyírja az éhségérzetet, szóval ha nem hétvége van, amikor oda tudok figyelni az időre, gyakran egyszerűen elfelejtek enni, amíg meg nem éhezek… tudom, hogy nem így kéne, de nehéz betartani, főleg, ha nem akarok több mint egy órát otthon ébren molyolni, mert pl. menni kell időre az egyetemre és azt az órát aludni is lehetne egyébként… de a programnak hála az utóbbi napokban erre is odafigyelek. Még nem tökéletes, de remélhetőleg egyre jobb lesz idővel… :) Köszönöm a bíztatást és az inspirálást! :)
anya55 mondta
Sziasztok! Szia Via!
Először is GRATULÁLOK a blogodhoz! Én 58 éves vagyok, de nem tudtam ennyi idő alatt sem kialakítani magam körül egy rendszert. Úszom is mindig mindennel. Sok a kritikus terület a nagy lakásban. 4-en lakunk együtt, a férjem, fiam, menyasszonya, én , ja és egy kutyus. Későn érek haza a munkából, sok célt tűzök ki magamnak otthonra. Ez a baj? Naponta szerinted 15 percet kell otthoni munkát végezni? Biztos rosszul értelmezem. Nálam a nagy lakásba 15 percbe mi fér bele? Otthon este fél 6-11-ig teszek-veszek még sincs látszata. Mindig elégedetlen vagyok magammal és fáradt. Nagyon sokat várok a programodtól. Jó pap is holtig tanul.Köszönet a programért, nagyon értékes munkát végzel.
Via mondta
Szia!
Szerintem semennyi munkát nem kell végezni. Nincsen egy léc, amit meg kell ütni, és nincs olyan, hogy ha nem ütöd meg, akkor rossz nő vagy. Az a fontos, hogy az igényeid, a szükségleteid és az időd összhangban legyenek, a mások által támasztott elvárásokra pedig tenni kell magasról. :) Igen, lesz nap, amikor 15 percet fogsz molyolni. Lesz, amikor kettőt. Lesz, amikor huszonötöt. Ez mindig változik. Egyik sem helyes, és jobb a többinél. Az az egyetlen cél, hogy jól érezd magad otthon, bármivel is valósuljon ez meg. Ha szorongsz, mert rendetlenség van, az nem jó. Ha attól szorongsz, mert túl sok a teendőd, és bűntudatod van, hogy pihensz takarítás helyett, az sem jó.
Kezdd el a programot, szép lassan. Építsd fel a lépéseket a beágyazástól a turbótörlésen át a zónázásig. Utána majd jön a testreszabás. :) Az elején amikor azt írom, hogy 15 percig csinálj valamit, tényleg 15 perc legyen, és nem több. Majd később improvizálsz. Tudod, mint a jazz-zenészek meg a klasszikusok… :)
Sok sikert, örülök, hogy itt vagy!
Katalinkabogar mondta
Sziasztok!
Ismét kisregény következik, felbuzdulva a komment-könyvtáron. :)
Nos, én egy igen szétszórt, csapongó, lusta, összeszedetlen valaki vagyok. Még nincs saját lakásom, a szüleimmel élek – tehát a programot teljes valójában nem tudom megvalósítani.
DE: bizonyos elemeket átveszek, ill. testreszabok belőle.
Kis csalással három nap alatt eljutottam a hatodikig, hogy a hétfők hétfőre essenek. :) Már most érzem a hatását, a kis szobácskámon, az időbeosztásomon, az általános közérzetemen.
A cipő persze mamusz lesz, és kontrollfüzet helyett max. cetliragasztgatásra vagyok hajlandó. Remélem, lesz hozzá kitartásom és türelmem, mert egész eddig még sose éreztem, hogy a rendrakás valami könnyű, természetes, és megnyugtató dolog. :)
Via mondta
A programnak az a teljes valója, ahogy megvalósítod. Nincs egy léc, amit meg kell ugorni, nincsenek pontozóbírók. Ha bármilyen módon jobb lesz tőle az életed, akkor elérte a célját. :) Úgyhogy hajrá, nyúlj bele, alakítsd át, csináld olyan lassan, ahogy csak tudod! Úgy lesz fenntartható, ha testreszabod. Csak így tovább! :)
Verus84 mondta
Amúgy ez a két mumus: a reggeli és a víz. A light kóla csalás? És a B. betűs italpor? Apropó: szabad itt reklámozni? Azaz kiírhatom teljesen az italpor márkáját, vagy inkább ködösítsek?
Via mondta
A light kóla tele van olyan dolgokkal, amelyek nem egészségesek, nasinak idd, de ne folyadéknak. A Boleró dettó. Igyad, ha nagyon akarod, de ne számítson víznek. Egyébként nyugodtan írd ki a márkát, véleményt lehet mondani, az számít reklámnak, ha valamiért csak azért mondod, hogy jó, mert pénzt adott érte valaki, hogy mondd azt, hogy jó. :)
Verus84 mondta
Ez nagyon jó, minden nap nem csak a bejegyzéseidet olvasom el, hanem a kommenteket is, mindet, pihi gyanánt. Most egy kicsit csalok, mert közben “ebédelek” (most értem haza a melóból). És nagyon mókásak a hsz-ok, szóval képzelhetitek, hogy nézek ki tele szájjal vigyorogva… Via: elképzeltelek a föld alatti titkos barlangodban. Szinte láttam. Lelkeden száradjon, ha miattad rosszat álmodok! :P
Jófejek vagytok, csíplek Titeket! Itt ülök egyedül, és hangosan röhögök. A szomszédok mit gondolhatnak vajon?
Jaffaszorp mondta
Azt vettem észre, hogy ez a program “fertőz”. Vagy csak a mosogató miatt történik mindez? A lényeg az, hogy mintha egyre nagyobb rend lenne a lakásban.
Az meg elmondhatatlanul jó érzés volt tegnap, hogy este 10kor, 6 kg szilvával, szembenézve, elég volt kiöblíteni a mosogatót és mehetett bele, korábban ezt egy alapos súrolás, takarítás előzte volna meg.
Nagyon hatásos program, köszönöm Via, hogy összeszedted, és külön hogy köszönet azért, hogy magyarítottad :-)
Szemezgettem ám már a kreatív anyagokból is :-) Pólókarkötőt csináltam a lányomnak, úgyis rengeteg kidobásra ítélt pólónk van.
Via mondta
Szerintem van benne egy kis “agymosás” is… :D De nem a veszélyes fajtából. Nem foglak éjszaka felhívni telefonon, és azt suttogni a füledbe, hogy “Aktiválódj!”. Becsszó.
kati mondta
na ezt általában elfelejtem, pedig reggel nem akarok szekrényt nyitogatni a gyerekek miatt, olyankor megvárom, hogy felébredjenek, aztán keresek ruhát :)
Timi mondta
Kedves Via!
Egy kincs ez a honlap. :)
Belekezdtem a FlyLady programban, ugyan hónap közepén, de megfogadtam a tanácsot (ami számomra eleve kihívás), nem törekedtem tökéletességre. :) Végül is miért ne lehetne hónap közepén elkezdeni, nem igaz?
A mai nap igazi kihívás volt a számomra, a reggelit és a folyadékfogyasztást méginkább elbliccelem, mint a rendrakást, pedig abban sem jeleskedem… Viszont felfigyeltem arra a paradoxonra, hogy ettől a néhány plusz teendőtől nem rövidebbek, hanem hosszabbak lettek a reggeleim, több mindenre van időm, ki érti ezt? Egy hét sem telt el, de már mutatkoznak a program hatásai, ami fantasztikusan lelkesítő. :)
Köszönet a FlyLady program megosztásáért, és az egész honlapért, igazán minőségi, értékes munkát végzel!
Üdv:
Timi
Via mondta
Szia! Nagyon köszönöm! ♥
luxusrozi mondta
Hétfőn kezdtem a programot és igazán tetszik ez a “fontolva haladás”. Azzal együtt, hogy tegnap este nem mosogattam el és ma nem reggeliztem – könnyű szívvel pótoltam mindent amikor időm került rá és ezt a könnyedséget nem pótolhatja semmi! Akár a “tilt” bejegyzéshez is írhatnám, mi minden áldása volt csak az első 5 babystepnek is! Sóvárogva várom a lakás lomtalanítását és alapos takarítását a megfelelő időben. :))
Via mondta
… mindeközben a föld alatti titkos barlangomban összedörzsölöm a tenyerem, és azt mondom: “Muhahaha, az agymosási fázis sikeres volt.”
mipmip mondta
Hát a legeslegfontosabb szabály (bár egyáltalán nem nagy szám, és lehet, hogy sok mindenkinek alap) az az, hogy mindenkinek csak EGY cipője maradhat elöl vagy egy papucsa, a többit el kell pakolni. Mert a hazaérve lustán lerúgott cipőkből hamar hegyek szoktak keletkezni és ellepik az amúgy is kicsi lakást :) én amúgy akkorát mulattam ezen magamban, mert már gyerekkoromban a szüleim is ugyanezzel a “problémával’ szenvedtek: a hatfős családom cipőrengetege gyakran dugót okozott az előszobában és komoly hétvégi program volt a cipő pakolás :)
mipmip mondta
Via, az 5. nap óta nem kapok motivációs levelet, most már a 8. napnak kéne lennie azt hiszem. Miért lehet? Amúgy meg kicsit sajátosan, de igyekszem csinálni a dolgokat és nagyon jó :) az a legjobb, hogy bár nem avattam be különösebben a barátom, automatikusan utánoz, nagyon vicces :) sőt kitalál további ‘szabályokat’ :)
Via mondta
Igen, tudom, dolgozom rajta. :(
Milyen szabályokat talál ki?
messfighter mondta
Egyszerűen nem bírok reggelizni :( Egy kávé, valami folyadék (víz, tea) és ennyi. Kaja nem megy. Tíz körül kezdek éhes lenni.
Via mondta
Ha nem ájuldozol tőle, akkor nem baj, akkor csak arra figyelj, hogy amikor megéhezel, akkor egyél, és legyen mit – készítsd össze előre, stb. Az a lényeg, hogy ne kínozd magad az éhezéssel, ne húzd-halaszd, hogy kajálj, amikor éhes vagy. :)
Lyliane mondta
Szia Erka, sikerült a fehérvári oldalt elindítani? Lelkesen használnám :)
Anna mondta
Ma már tökjó érzés volt munka után hazajönni. És reggel azzal fogadott az egyik kolléganőm, hogy biztos jó hétvégém volt, mert olyan kipihentnek látszom. Pedig hát ma éjjel is óránként keltem a gyermekhez, ehhez képest is éreztem magam napközben. De ezek szerint ez nem látszott rajtam, szerintem ez a program egyik mellékhatása. :)
Via mondta
Igen, még lesz egy-két ilyen mellékhatás, amire nem is számítasz, mert nem logikusan következik a lépésekből, aztán mégis megtörténik! :D
Bimb mondta
Sziasztok!
Én ma kezdem a mosogatótakarítással :) Ugyan még most ismerkedem a programmal, de az már nekem is feltűnt, hogy egy rendberakott ágy, eltüntetett ruhahalmaz mennyire megváltoztatja a szoba képét.
Lenne egy kérdésem – bár ez talán nem kapcsolódik szervesen a programhoz – az emberek egy része miért reggeli előtt mos fogat? Este fogat mosok, reggel felkelek valószínűleg tiszta fogakkal, ezeket még jobban megmosom, majd eszem. Reggeli után nem lenne ésszerűbb?
Via mondta
Én is reggeli után szoktam, meg az arcmosás-arckrémezést is akkor, mert ugye a fogmosástól a szám körül úgyis lemosnám a krémet, szóval előtte felesleges. Szóval nálam felkelek, beágyazok, felöltözök, reggeli, fogmosás, arcmosás, arckrém.
Vcsigu mondta
A folyadékbevitelről jutott eszembe, hogy valahol olvastam vagy hallottam arról, hogy nap közben simán ráfelejthetünk arra, hogy igyunk. Jó módszer, hogy amikor elmégy a WC-re rögtön utána megiszol egy nagy pohár vizet, és beindul egy “öntermelő (öngerjesztő helyett)” :D folyamat.
Via mondta
Nem kell minden nap leírni az összes teendőt, valóban, a rutinokhoz 1-1 oldalt használunk. Azért füzet, mert azt kevésbé hagyod el, mint mondjuk két (vagy egy) papírlapot, illetve ha megtalálsz valami fontos iratot, jobban bele tudod rakni a közepébe, és ott is marad, mint egy papírlapnak. Később majd lefűzős mappát fogunk használni. Ha Neked nem kell ezekhez füzet, és boldogan elvagy egy papírlappal, nyugodtan használd azt! :)
Dior mondta
Miért kell füzet a kontrolldologhoz? HIsz csak 1 lapot használunk, én úgy értettem, hogy az új dolgokat, mint pl ma a reggeli és folyadékfogyasztás a lista végére kell írni. Vagy minden nap le kellene újra és újra írni az összes teendőt?
Köszi
Via mondta
Jó ötlet, ő tudja, hol van jó helye a cuccoknak!
muzsi19 mondta
Dolgok elpasszolására: én a védőnőnek szoktam odaadni a cuccokat, ő kirakja az orvosi rendelőben, és elviszi, akinek kell.
Via mondta
Igen igen, az is tök jó! :) Van több száz üres CD-tokunk (átrendeztük mappákba a gyűjteményt), szerintem itt fogjuk elpasszolni. :)
erka mondta
A még használható, de el nem adható holmikhoz ajánlom a Freecycle-t! Nemcsak másokat segítesz ki, de környezettudatosabb is vagy, esetleg találhatsz Te magad is olyan holmit, amire szükséged van, de pénzed nincs.. :D Sajna, egyelőre csak Bp-en működik, most szeretném beindítani a székesfehérvári csoportot…
https://groups.yahoo.com/group/budapest-mindeningyen/?yguid=409915565
Via mondta
fincsimami: Dehogy baj! Magadnak segítesz, ha előbb megcsinálod. Az a lényeg, hogy estére legyen minden (a lehető legtöbb) kész a listádon. Az este itt nem azt jelenti, hogy elalvás előtt, hanem úgy estefelé, amikor hazaérsz (hazaér a férjed) a munkából, lassan elkezded készíteni a vacsorát, stb. stb.
primakati: Kérek még regényt! :) Ne fogjátok vissza magatokat, élvezet olvasni. :)
Skippo: Nekem is volt már ilyen tapasztalatom az adakozásnál. :( Pedig egy csomó cucc még használható, kár lenne érte, ha a szeméttelepen landolna. A hivatalos kerületi lomtalanításnál is ki szoktam rakni ezt-azt (még működő, de régi billentyűzetet, stb.), és mindig elviszi az, akinek szüksége van rá. Újságokkal pedig egy ideje nem szórakozom, viszem a papírgyűjtőbe, miután kivágtam belőle azt, ami érdekel.
Skippo mondta
Sziasztok!
Mai nap minden teljesítve! :) Büszke is vagyok magamra, s tényleg nem tart tovább, mint az eddigi dolgaim. Sőt, inkább koncentráltabb, s rövidebb. Korábban mindig elvesztem a tennivalókban. Most meg a kis sikereknek is örülni tudok. Anyám jön holnap. Hát, nagyon kiváncsi leszek. Nem járt itt már vagy 2 hete. Amúgy rend terén azért már van egy kis előnyöm. Kb. két hete minden nap lomtalanítok, szortírozok, vaterázok. Mi a vöröskereszthez szoktunk bevinni ezt-azt. Márha nyitva van. Legutóbb bébiételt, meg rákosoknak való – elég drága – táplálékkiegészítőt vittünk be. Anyósom nem hajlandó megenni. Mindenesetre végignéztem külön-külön mindegyiket, hogy nem-e járt le. Úgy vittük el. Nem azért, de olyan flegmák voltak. Meg se köszönték. Csak annyit mondtak: ez meg mi? Meg ugye lejárt? Közben más is adakozott volna, azt meg egyenesen lekoptatták, hogy ők most erre nem érnek rá. Még jó, hogy belénk nem rúgtak. Azért jópofák, nem? Lehet legközelebb inkább máshova visszük. Az újságokat rokonoknak szoktam adni. De náluk is sok van már. Meg visszakerül. Jó ötlet az anyaotthon, öregek otthona. Köszi a tippet. Landolt nálam egy csomó régi Cosmopolitan. Ha nem kel el, akkor beviszem valahova.
primakati mondta
Én ma csaltam egy kicsit! Behoztam a lemaradást:)
Egyenlőre füzetem sincs, de az igoogle-n kinnt van egy kis jegyzetfüzet amiben vezetem adolgokat. (és a todoist-ba is beleszerettem, tök jó pipálgatni;) ) A füzetet viszont bepótolom, mert láttam, hogy ,más funkciója is lesz!
A beágyazást elég kómásan csinálom, de rögtön nekiállok amikor felkelek, mert ha kiballagok a szobából, akkor vissza nem megyek egy darabig. Apa utánnam szokott kelni(szabin van) úgyhogy ő is szépen csinálja utánam amikor felkel(kérnem sem kellett!!:D viszont dicséretet kapott)
Öltözés, fürdő (ilyenkor már a kisebbik visít a kakaóért:D) kiballagok a konyhába(rámkacsint a mosogató), benyomom a kávéfőzőt-amit előző este a mosogató-fényesítéskor bekészítettem, tej+kakaó2x (2 gyerek)
Mire lejön a kávé a a gyerekek már hozzák is az üres bögrét. A nagyfiam (4éves) be is rakja a mosogatógépbe -amiből a kávé lefőzése közben kipakolom az előző este elmosogatott cuccot-.( Apa is lelkesen pakolja a koszos edényeket bele… és ma este megkérdezte, hogy
“anya mi ez a rend? megjött? ja nem is… akkor? De szép,tetszik!” Pedig nincs ám olyan rend, csak fénylik a mosogató:D)
Na ez kb 5 perccel tart tovább mint amit eddig csináltam -felkeltem, sos fürdő, sos kakaó+kávé, majd vissza a fürdőbe fésülködni,majd öltözködni, aztán a konyhában csak tologattam az előző napi szennyes edényt…:(-
Szóval nekem már sokat segítettél:D
Bocsánat a regényért;) De jól esett leírni
fincsimami mondta
Via! Nagy baj, ha az esti 2 perces pakolást én kora délután megcsinálom? Este nincsen egyszerűen lelkierőm, a lányok fáradtak már, fürdetés, vacsora, altatás… Vagy inkáb erőltessem meg magam és csináljam inkább este?
fincsimami mondta
Én ezzel kapcsolatban szeretnék indítani egy weboldalt, ami már valamelyest elindult, de még csak döcög, vázlatosan van készen. Szerintem minden anyának felemelt fejjelkell járnia. Mert sajnos ennek kis hazánkban nagyon rossz megítélése van. Ha valaki fő állású anya, azt mondják rá, hogy nem szeretne dolgozni…
Nekem életemben ilyen nehéz munkám még nem volt. Persze csodás évek ezek, de nehéz feladat is egyeben.
szilda mondta
de jókat írtál Fincsimami:), én most lettem életemben eddig a legaktívabb barátnő:), és remek:) Drága Csillám, KÖSZÖNÖM!
szilda mondta
rákerestem a neten…és sajnos nem találok semmi konkrétumot a dologról:( pedig jó kis műsor…
fincsimami mondta
Főleg az élethez és a mindennapokhoz való hozzáállásomon változtatott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ANYA nem csak otthon ül, hanem ez igenis egy nagyon felelősségteljes, keménymunka. 24 órás műszak, amiből nincsen szabadság. Ezt mindenkinek tudnia kell, aki lenézi azt, aki gyesen van, és minden anyukának büszkének kell lennie arra, hogy ő ANYA.
Aztán praktikus ötletek, tippek voltak arra, hogyan osszuk be az időnket gyerekek mellett, kreatív ötletek játékokhoz amit gyerekekkel együtt lehet csinálni, öltözködési tanácsok, takarékoskodási ötletek, takarítási tanácsok, hogyan szakítsunk időt férjünkkel, hogy a gyerekek mellett kicsit együtt is legyünk…..szóval sok-sok dolog. A lényeg, hogy attól, hogy valaki anya, marad még feleség, barátnő, dolgozó nő, lehet okos, szép, csinos, kreatív, vicces :D
szilda mondta
én is láttam a műsort, azért mondtam, hogy már foglalt.:) és a zoone clubon volt, és arról szólt milyen babakocsik vannak, miylen táskák, hol érdems vásárolni, mit hogy lehet jól megoldani, kivitelezni gyerekkel. egy kis gyakorlat, egy kis emélet, pszichológia, gyereknevelés, étkezés, vásárlás, minden ami az anyasághoz tartozik.
Via mondta
És miféle dolgok voltak benne? :)
fincsimami mondta
Régen volt egy műsor az egyik csatornán, aminek az volt a címe, hogy Yummy Mommy, vagyis magyarul Fincsi Mami. Nagyon szerettem, mert olyan egyszerű és szuper dolgokra világított rá, amire szerintem minden anyának szüksége lenne. Egészen más életfelfogást mutatott meg, nem olyant mint amilyen sok magyar anyának van. Ezért szeretnék én is Fincsi Mami lenni, és szeretnék is tenni érte annyit, amennyit csak tudok. Hát innen ez a név :) A név csak a kezdet, aztán majd szépen sorjában remélem jön a többi is. :)
Via mondta
Az angol “yummy mommy” kifejezés azt jelenti, hogy olyan anyuka, aki csinos, nem hagyja el magát, tehát még mindig vonzó nő. Gondolom ebből magyarították a fincsimamit, ezt hallhattad. Az új tag nickneve nem tudom, honnan származik. :)
szilda mondta
jajj összekeverdtem, msot látom hogy van egy újdonsült tagunk, aki Fincsimami nikkel fut, ne haragudj:), kicsit hulla vagyok, el se tudjátok képzelni mivel telik a nap….tényleg nagyon elnéézést a bambaságért, és Fincsimami, ÜDVITT!!!
szilda mondta
a fincsimami helyett találhatnánk magunkra valami mást, azt már lefoglaták:), és nem is értem miért pont fincsi.. vagy ez az én bajom?:)
Skippo mondta
Sziasztok! Ma már – szó szerint – más fényben látom a dolgokat. :) Este, fáradtan, bizony könnyen letör az ember. De a reggeli napfényben esküszöm, mintha kicsit csillogott volna. A zuram este aranyosan úgy vígasztalt, hogy csillog az, benned. Egyébként már 13 hónapja van az életemben egy “csillogó mosogató”, aki reggelente mosolyog rám a kis tökfejével – a kislányom. Ha mosolyog, esküszöm úgy néz ki, mint egy töklámpás. :D Egyszerűen imádnivaló.
A mosogaatóról annyit, hogy még így is jobban néz ki, mint előtte. Szóval akárhogy is, csak csináltam, na. Az a lényeg.
Zazie! Csatlakozok a gartulálók táborához. Biztos forrásból tudom, hogy rengeteg örömed lesz benne. Persze fáradtság is, de maximálisan megéri! Egy vicc jut az eszembe: “Mi a hasonlóság az instant kávé, s a gyerek között? 3 perc megcsinálni, s egész éjszaka ébren tart.” :D
Egyébként hanyadik lesz?
Hú mennem kell, az emlegetett felkelt, s sírdogál.
Agi mondta
A reggeli is megvan…többé kevésbé.Mivel próbálok makrobiotikusan(pont ilyet főzött Gwineth P. is a goop-ban!) étkezni,ez elengedhetetlen…de nem mindig sikerül így főznöm…
Via mondta
Üdv, fincsimami! :)
Szilda, ügyes vagy. :)
szilda mondta
Szia Via! Ma gond nélkül intéztem a reggeli teendőket, a reggeli is belefért. Nettelen Csillabarátnőmet este távtámogatással rábírtam a mosogatófényezésre este, és még egy hotspoton is túl lett, reggel meg telefonáltam Neki, hogy tudja mi a dolga, én meg az időzítő szerepet láttam le, vicces volt. Nem maradtam ma le, remek volt a feladat! Várom a holnapot, most meg robogok, mert költözködésben kel segítenem… Puszi Nektek, reggel jövök!
fincsimami mondta
Sziasztok!
Már hétfő óta csinálom én is a napi teendőket, de még nem volt időm írni. Itthon vagyok gyesen két kislányommal, Eszter 8 hónapos, Anna majdnem 3 éves. Nagyon nehezen tudom magamat a rendszerességre szorítani, de mostantól nagyon igyekezni fogok :)
Nagyon szuper Via, hogy írsz FlyLadyről! Köszönöm :)
Boroka mondta
Szép napot Mindenkinek!
Én, ma csatlakozom gyakorlatban a programhoz…és nem panaszkodom! Szuper nap ez a mai! Vitaminokkal, odafigyeléssel magamra, így kezdeni a ház rendbetételét…még mondja valaki, hogy nem jó dolog! :)