Legyünk ilyenek, mint ez a madár. Cáfoljunk rá minden prekoncepcióra és sztereotipiára, és merjünk kiállni magunkért. Ne hallgassunk az „úgyse mered megtenni…” vagy „általában nem szokott…” illetve „miért is sikerülne?” kezdetű gondolatokra (akkor se, ha a sajátjaink). Hajrá sirály!
Én például feleségül mentem életem első szerelméhez. És távkapcsolatban éltünk majdnem 5 évig. És Interneten ismerkedtünk meg. 14 évesen. És már letelt mindenféle „7 év”, és még mindig nem „alakult át szeretetté a szerelem”. Azt hiszem, most a „majd ha gyereketek lesz…” kezdetűt hallgathatom még egy ideig. :D De sirály leszek, és nem fog érdekelni.
Ti mit értetek el/léptetek meg „mindennek dacára”? Harmadik nyelvvizsga? Diploma? Áhított szakma? Mínusz húsz kiló? Saját kis zúg? Külföldi út? Hupilila haj?
Ha egyszer már sikerült, újra sikerülhet egy másik álommal. :)
Fiatalként egy ideig a nyári szünetekben a Balatonparton dolgoztam. Első alkalommal a szüleim kisegítettek anyagilag, hogy el tudjak induli (abérleti díj, stb az első fizetésig). Abban egyeztünk meg, hogy nyár végén a fizetésemből visszafizetem nekik azt a 40 ezer forintot. Előtte már sokáig gondolkodtam rajta, hogy szerenék egy tetoválást. Nem nagy halálfejet, hanem 2 apró lótuszvirágot, ez számomra bizonyos szimbólumként bír és emlékeztet néhány sötét évemre az életemből. A szüleim rögtön ellenezni kezdték a dolgot, majd amikor rájöttek, hogy lebeszélhetetlen vagyok, azt mondták, amennyiben lemondok a tetoválásról, nem kell visszafizetnem nekik a kölcsönt. Nem érdekelt. Úgy döntöttem, hogy ezt csak és kizárólag én tudom eldönteni, a következményeket is nekem kell viselnem így nem engedtem beleszólást. Végül visszaadtam nekik a kölcsönt, de már egy tetkóval felszerelkezve. Azt hiszem az volt életem első, önálló döntése, amit a szüleim nélkül hoztam meg.
Köszi! :) a jegeskave.hu egyik fórumára linkelte be az egyik lány a flylady programot, kíváncsiságból rákattintottam és itt ragadtam.
Átnevezem a blogot légypapírra, annyiran ragadtok itt. :)) FlyLadyk légypapírja. :D
Kedves Via, másfél napja (mióta rábukkantam a blogodra) szinte fel sem állok a gép elől, egyfolytában ezt olvasom, de ez a bejegyzés olyan nagy hatással volt rám, hogy muszáj volt regisztrálnom és elmondanom: köszönöm!
Rögtön összeírtam a „szépfüzetembe” (mert van ilyenem :), hogy én miért vagyok sirály és azóta összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam!
Szóval nagyon köszi még egyszer! Most megyek, mert még csak 2010 januárjánál tartok és van még mit behoznom :)
Szia!
De jó! :) Honnan találtál ide? :)
Írj még sokat, örülök, hogy itt vagy!
Bocs, h csak most válaszolok! Úgy van, h választasz egy alapnyelvet, de mellette fel kell venni néhány norvégos, dános nyelvórát is. DE lényegében senki nem várja el tőled, h svédesként tudj dánul beszélni. A megértést inkább elvárják, de azt sem olyan durván. Olvasni pl viszonylag egyszerű más nyelven is.
Ha szeretnél még a szakról információkat, akkor ha gondolod, írj az e-mailcímemre, h ne Via blogját offoljuk szét. (livia_nemeth@yahoo.com)
Hát igen, én is ezért döntöttem mellette. Mert különlegesebb. A svédet választanám, illetve, ha még egyet lehet/kell, akkor norvégot. A 2. kérdésemre is tudsz esetleg válaszolni? Mert igazából EZ az, amire soha senkitől nem kaptam pontos infót… :)
Hát akkor inkább a skandi. Mégiscsak speciálisabb a nyelvtudás, amit ott megszerezhetsz. Csak arra készülj fel, hogy a tanszék elég punnyadt és passzív. Sokakat le tud hangolni. És melyik nyelvre specializálódnál?
Libapek, köszönöm,
akkor itt kérdezek, elérhetőség híján:)
*milyen szempontból nem hozta az elvárásaidat?
*igaz, hogyha van két nyelvvizsgám, akkor a választott nyelven (svéd) kívül nem tanulhatok más idegen nyelvet az egyetemen? vagy max. még egy skandinávot, de pl. angolt, németet, stb. nem? korábban úgy tudtam, hogy további nyelveket is fel lehet venni, de most „kiderült” számomra, hogy nem (illetve nem biztos).
* szerinted jobban megérné pl a germanisztika (német)?
Eszti, én skandi-magyar szakra járok, idén fogok végezni, ha minden igaz. Ha van valami kérdésed, akkor szívesen válaszolok, bár a skandi sok szempontból nekem pl nem hozta az elvárásaimat. Mindenesetre drukkolok, és ne add fel!
Bizsu hozzászólásához kapcsolódva: Az igenember most akciósan kapható a Media Markt-ban (990 Ft, ha jól emlékszem).
Egyébként jó olvasni a történeteiteket!!
Szia! Én is! :) A héten adok le 2 filmet, utána írok. :) De nem panaszkodom, jó újra dolgozni.
Kriszta: A linkcserére is nemsokára válaszolok, köszönöm a türelmedet!
Szia!
Remélem, hamarosan előbújsz a csigaházadból :)
Akkor már én is leírom a kis történetemet… bár konkrétan még nem értem el azt a valamit, de bízom magamban, és megtettem az első lépést. Arról van szó, hogy nyelvész és műfordító szeretnék lenni, de szinte kivétel nélkül mindenki le akar beszélni róla – és ez még a kedvesebbik oldal. Mert az öltönyös menedzsernek készülő kis osztálytársaim két hónapja nyomják nekem a bölcsész-poénokat. Tudom, hogy nem akarnak bántani, mert egyébként elég jó barátok vagyunk, de ezzel már az agyamra mennek. Tudom azt is, hogy nem becsülik a humán szakokat, főleg nem az ELTE-BTK-t, merthogy oda készülök skandinavisztikára, magyar minorral. Tudom, hogy szerintük ebből nem lehet megélni (illetve: ide engem fel sem vesznek, ha felvesznek, nem végzem el, ha mégis, akkor sem kapok állást, legfeljebb valami minimálbérest), DE én akkor is megcsinálom!
Remélem:)
Linkcsere ügyben írtam mailt, meg közben kitettem a blogodat énhozzám, Rokonlélek blogok közé :)
Kamaszkorban már nem, De kiskorban kitől tanulja meg a gyerek hogy ő okos, kedves és ügyes? :) Én igyekeztem dícsérni az enyémeket, habár szerintük termászetesen nem eleget :)
Hanem egy külön zug, na az se lenne rossz. Ott is van ellenáram rendesen, anyának külön zug? minek??? :)
sziasztok, első beírásom ez.
Szerintem nagyon sokminden múlik azon, mennyit dícsérték az embert kisgyerekkorában.
De meg is lehet tanulni.. vannak rá technikák, vagy egy nagyon jó ember pl tanítónéni, szerelem, akárki. Nagyon felnézek arra aki lerázza magáról a gyerekkori önbizalomhiányt – vegyétek magatokra :)
Nekem a hastánc volt ilyen, amin sokan mulattak, meg megjegyzéseket tettek. De annyira jólesett meg szerettem is.. szóval jártam és járok – a lányom támogatott lélekben.
Szia! Üdv a blogon! :)
Azért ott van az is, hogy a szülőknek nem hiszed el annyira, hogy szép vagy meg okos, mert hát ők részrehajlóak. :D Hiába van száz jó vélemény rólad, ha rossz a kedved, akkor az az egy rossz lesz az, ami visszhangzik a fejedben és igaznak tűnik. Még akkor is, ha egy niemand mondta. Legalábbis én így vagyok vele. :) De tényleg sokat segít egy támogató partner.
Először járok itt, de tetszik a blogod!
Bennem a szüleim nem hisznek, ill. úgy támogatnak, hogy közben tudatosítják, mennyire nem vagyok elég jó, a motiváció átmegy b@szogatásba és hatástalan.
Meg akarom mutatni nekik azt, h lesz belőlem vki és ha nem is diplomás esetleg, de lesz szakmám, amiből jól fogok élni.
Már nem élek velük, hanem a Vőlegényemmel, annak ellenére, h 24 vagyok, de még mindig függök tőlük sajna, ezt szeretném megszüntetni mindneképpen, hamar (anyagilag).
A páromat pedig nem képesek elfogadni, ami nem újdonság, m eddig egyiket sem tudták, viszont annak örömére, h nem velük élek, hanem Vele, a képmutatás az működik annak érdekében, h jó legyen a kapcsolatunk, aztán mikor kibújuk a szög a zsákból, csodálkoznak, h nem akarok/akarunk velük lenni m álszent banda.
A páromban sem hisznek, h képes vmit elérni az életben, pedig azon van, h bizonyítson nekik, de csak miattam.
Szia Deva!
Ne a szüleidnek akard megmutatni, hanem magadnak. A szüleid szemében lehet, hogy sosem leszel „elég”, füstszűrős sapka esete. A diplomával ne foglalkozz! Önmagában nem ér semmit, ha nem vagy talpraesett és kitartó. :) Nem a diploma teszi az embert, annyi tahó diplomással futottam össze, hogy ihaj. A célod az legyen, hogy találj egy olyan foglalkozást, amiben kiteljesedhetsz, de nem feltétlenül kell ehhez diploma. Ha igen, akkor hajrá, sok sikert a megszerzéséhez!
Az anyagi függetlenség tényleg nagyon fontos, szurkolok, hogy elérd! Ha már a saját pénzedet költöd, akkor kevésbé szólhatnak bele, hogy mire. :)
A párodat meg nem nekik kell elfogadni, hanem Neked. Nem ők élnek vele. Itt is simán előfordulhat a „füstszűrős sapka”, vagyis hogy nem konkrétan a pároddal van bajuk, hanem az általa betöltött pozícióval (mármint hogy a párod), és tök mindegy, hogy osztrák nagyherceg vagy római pápa, akkor is utálnák, és kész. Ezt leginkább akkor látod, ha kis piti baromságokat kifogásolnak rajta (már megint olyan hosszú a haja; miért nem borotválkozik meg?, hát ez egy nagyon ronda ing; stb.), vagyis csak ürügyet keresnek arra, hogy ne kelljen szeretni. Tartsátok csak fenn a jó viszonyt (ha csak pókerarccal megy, akkor azzal), egyébként meg húsz lépés távolság, inkább, minthogy balhé legyen. A párod se a te szüleidnek akarjon bizonyítani! Mi van, ha sikerül? Akkor vállon veregetnek titeket, és aztán? Egymás miatt küzdjetek, ne azért, hogy két másik embernek rácáfoljatok a véleményére. Azért dolgozzatok, hogy a saját álmaitokat megvalósítsátok. Ez a Ti életetek! Ha a szüleid elégedetlenek veletek, az legyen az ő bajuk, ne a Tiétek!
Ha pedig majd esküvőre kerül a sor, véletlenül se csináld meg, hogy nem hívod meg a szüleidet, akármilyenek is tudnak lenni. Életed végéig hallgatnád. Hidd el, vendégsereg előtt nem fogják akarni lejáratni magukat, úgyhogy viselkedni fognak. Sok sikert kívánok Neked! ♥
arwen: Nagyon tetszik az idézet, köszönöm! :)
Tetszik, amit írtál.
Az jut róla eszembe, mikor 16 évesen feketére festettem a hajam. Nagyon fehér a bőröm és szeretem a mély színeket, mindenki azt mondta, úgy fogok kinézni mint aki beteg. Azóta ugyanolyan színű a hajam (több, mint 10 éve), megtaláltam benne azt, aki vagyok. Akárhányszor belenézek a tükörbe, mindig ugyanúgy tudok neki örülni, mint akkor először, 16 évesen. Szép leszek tőle és szexi.
Apropó, 7 év. A 7. évfordulónkon kérte meg a pasim a kezem. Azóta, ha van ilyen, még jobban megértjük egymást, mint előtte.
Persze ott a szakmám, az egyetem, amire a szüleim azt mondták, esélyem se lesz. Ott a torna, ahova évek óta járok rendszeresen, ha nem megyek el, hiányzik. Azt sem kezdtem egyszerűen, hónapokig utáltam, hogy mozogni kell.
Szerintem meg kell találnunk a céljainkat, hinni bennük, és azok szerint élni. Legyen az bármilyen egyszerű, vagy bármilyen különleges. Akár egy szelet tortáról van szó, amire napokig spórol az ember, akár egy álomlakásról vagy az életünkről. És meg kell találnunk azokat az embereket, akik támogatnak ezekben, és nem dacolnunk kell velük, hanem együtt örülhetünk. Akik segítenek bízni magunkban, ha arra van szükségünk.
„Do not go where the path may lead, go instead where there is no path and leave a trail.” (Ralph Waldo Emerson)
14 évesen kezdtem el lovagolni annak dacára, hogy szüleim azt mondták és hitték, hogy ez is egy hirtelenjött mánia, s immáron 9. éve űzöm ezt a gyönyörű életmódot. Ez volt az első ilyen.
Másodjára jött az, hogy nem felsőfokú oktatásba mentem tovább az érettségi után, hanem elmentem fotós suliba, amit nagyon jó eredménnyel végeztem el. Nagyon felemelő és megtisztelő érzés volt, amikor átvehettem a szakmi bizonyítványomat, és üdvözöltek a fényképész szakmában a tanáraim :)
Harmadjára pedig kiléptem egy 5 éve tartó kapcsolatból, amiből már 1 évvel azelőtt is szerettem volna kilépni. Ennek „dícsérete” képpen jöttem össze mostani kedvesemmel, akihez 2 hónap után leköltöztem Kecskemétre, hátrahagyva a fővárost, minden nap bejárós – munkát, családot. Azóta a harmadik albérletünkben lakunk, és bár leköltöztem Kecskemétre, az akkori munkámat átformálva mégis ugyanott dolgozom -csak félig távmunkában-, a családommalmeg jobb lett a kapcsolatom.
Hát azt én is kíváncsian várom! :) Meg azt is, hogy mikor érezzük magunkat anyagilag elég stabilnak ahhoz, hogy be merjük vállalni… De pénztől függetlenül is még legalább minimum 2 év.
A -20 kilóhoz gratulálok! Én még csak -10-nél tartok, de az is a sirályság része, mindenki (=orvosok is…) azt hitte, azért nem vagyok nádszálkarcsú, mert nyilvánvalóan egész nap tespedek és csokit zabálok, és nem hitték el, hogy egészségesen élek, hiszen evidens, hogy hazudok. Mindeközben egy betegség volt az oka, amit tavaly végre felfedezett egy tündér doktornő, most kezelve vagyok és minden egyenesbe került. Rohadt nagy elengedés és felszabadulás volt, hogy nem az én hibám, nem én vagyok a hülye… Azt hiszem, a párkapcsolatom után ez a második legnagyobb sirályság az életemben. :)
:)
Annyira mindenre nyitott lánynak ismertelek meg a blogodon keresztül, hogy nem hiszem, hogy nagy fennakadást fog jelenteni „majd ha gyereketek lesz” „szakasz:D :D (egyébként kíváncsian várom, hogy hogyan fogod megélni;) )
Én csak az utóbbi évet említem: leszaladt rólam kb20 kiló,és sikerült egy (felnőtt méretű) pulcsit (titokban) megkötnöm:D Tavaly ugyanis erre kaptam a legtöbb -sosem lesz kész- megjegyzést!
Egy évre elszakadtam mindentől, ami eddig az életemet jelentette… „Úgysem fogod kibírni!” „Úgysem lesz jó éved” …lám, kibírtam, sőt! Az egyik legjobb évem volt, és mennyi mindent adott nekem! Mennyi dolgot megvalósítottam, megtapasztaltam…megtanultam, pedig nem az iskolapadban ültem, hanem dolgoztam…
Azóta élek csak igazán :D
Sirály volt, sirály vagyok! :D
Vannak még „apróbb” dolgok (pl. tanulásügyben: érettségiig két nyelvvizsga külföldi tapasztalat nélkül, elsőre bejutni az egyetemre – államira – emelt érettségi nélkül, stb.), de (egyelőre) ez a leghangsúlyosabb.
Következő „sirálykodásom”: bebizonyítani, hogy hiába „éhenhalós” szakra mentem (sajnos tényleg az), boldog leszek így, és szeretni fogom a munkámat!
Jó olvasni, hogy tényleg létezik még ilyen, és nem csak az a sok szenny, amivel a média eteti az embereket meg a hiteltelen filmszerelmek… (:
Mi 25 éve ismerjük egymást, 22 éve élünk házasságban 3 gyerkőccel és még hiszek a „mesében ” hogy vannak igazi nagy szerelmek, és boldog házasságok! Remélem ez igy is marad:) Mindig is jól megértettük egymást, és egyikünk sem akarta kisajátítani, vagy rátelepedni a másikra. Azt gondolom fontos, hogy 3 gyerek melett is szakítsunk egymásra időt, amikor csak ketten vagyunk, és csak egymásra figyelünk, és hagyjuk a párunkat egyedűl, ha éppen ezt igényli.
Nyelvvizsga kettő, fogyni nem igazán sikerül, pedig csak 3 kg-ot szeretnék, lila haj még nem volt :), de most éppen rövidre vágva.
Ajánlom az „Az igenember ” Jim Carrey filmet, mindenkinek aki még nem látta. Szórakoztató, de azért elgondolkodtató…
3 gyereket szültem, bár anyám azt mondta, egynél úgyis megállok, mert annyira nem bírom a fájdalmat… ilyen kedves anyám van :)
Gratulálok Nektek! ♥
30 évesen szültem a harmadik fiamat és 24 éve élek boldog párkapcsolatban. A házasságunk jobb most, mint mondjuk 15 éve volt. Manapság egyik sem papírforma. De mi egyiket sem bántuk meg. :)
Nyelvvizsgám még csak három van, de az ötödik idegennyelvet tanulom. A hupilila hajjal még várok. :)
Internetes társkeresőn ismertem meg Manót..és lassan 3.5 éve együtt vagyunk, és még mindig szerelmesen. A mai napig imádok odabújni hozzá, megölelni.
Majd 2 éve leadtam 25 kg-t….nem sikerült megtartani a súlyom,de még mindig -12 kg-nál vagyok a diéta kezdeti súlyomhoz képest. A maximális súlyom volt annál több is…de akkor nem mertem a mérlegre állni:S:S