Megint nagyon jó kérdéseket kaptam, köszönöm szépen! A szülinap, úgy látszik, népszerű téma, és a párkapcsolat is újra előkerült. A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, várom az új kérdéseket jövő hétre! Az e-mail címem a szokásos: via.farkas@gmail.com
Évi és Szandra is szülinapi ajándékot keresnek a párjuknak. Előbb jöjjön mindkettőjük levele
Szandra: A barátommal már több, mint egy éve együtt vagyunk, és most lesz a 20. szülinapja, ami azért fordulópont az emberek életében, fontos szám, ha úgy vesszük végülis mindegyik az,de ez mégis olyan már felnött vagyok korszak :D Szeretnék neki valami hasznos ajándékot adni, de mivel sajnos körülbelül 6000 Ft áll rendelkezésre, még annyi sem, így olyasmi ami tényleg hasznos lenne, mint póló vagy hasonló ajándék nem jöhet szóba. Eddig mindig én csináltam neki valamit, szülinapjára kapott egy medált aminek a másik fele nálam van, aztán bögrét, amire kerámia festékkel én rajzoltam, aztán évfordulónkra egy kis ládát, amiben 365 kis levélke volt, minden egyes levélkén valami közös emlék. :) Fogalmam sincs, hogy ezúttal mit adjak neki. Nincs valami jó ötleted,amivel meglephetném? :)
Évi: Egy elég macerás dolog előtt állok, amiben elég tapasztalatlan is vagyok. Az első kapcsolatomban élem boldog mindennapjaimat és hamarosan leszünk 1 teljes évesek amit mind a ketten nagyon várunk. De nem szeretnék séma ajándékot (parfümöt, naptárt vagy hasonlót) adni, hanem valami emlékezetes és kreatív dolgot :) S hogy bonyolítsam a dolgot november elején lesz az évforduló és nem sokra rá barátom születésnapja. Szóval gondoltam téged megkérdezlek mit tudsz ajánlani az elveszett kis fejemben hogy érdekessé tegye számára ezt a két napot :) Gondolkodtam meglepetés partin is a születésnapjára, Szerinted ez jó ötlet lehet? Igazából az ajándékkal van nagyobb bajom mert nem tudom mit illik ilyenkor adni és valami olyat szeretnék, amire nem is gondolhatott.
Nekem az szokott segíteni, hogy elvonatkoztatok attól, hogy mi egy pár vagyunk, a szülinap ugyanis nem kettőnkről mint párról szól, hanem róla és csak róla. A szívecskés macit meg a többi romantikus dolgot az évfordulókra tartogatom (az esküvő óta kettő is van belőlük egy évben; kiélhetem magam), a szülinapja pedig szólhat róla, és mindarról, amit ő szeret. Ehhez viszont az kell, hogy tudd, hogy mit szeret – én nyilván nem ismerem egyik srácot sem, fogalmam sincs a hobbijukról, de “mit illik adni”-ajándék szerintem nem létezik születésnapra. Azt illik, aminek szerinted örülne. Én szereztem már neki dedikált könyvet, szerveztem retró bulit, a 20. születésnapjára sütöttem 20 muffint, szívecske alakban kiraktam őket (hogy ne csak úgy ott álljanak), és mindegyik közepébe ment egy gyertya (ez volt torta helyett) idénre is jót találtam ki (már csak kicsit több, mint egy hónap), de azt majd utána írom meg, mert tudom, hogy olvas. ;) A meglepetés buli szerintem mindig jó ötlet, én a szülinapomon szeretek azokkal ünnepelni, akiket szeretek, nem csak a szerelmemmel. Az élményadást már mondtam sokszor, de mondom megint, mert én sokkal többre tartom bármilyen ajándéktárgynál (évfordulóra is!): gyermekvasút, libegő, akármi – nem kerül egy vagyonba, és mégis más, mintha csak beülnétek valahova egy sütire (persze, azt is lehet). Büdzsétől függően lehet menni laser tagre, karaoke-zni, paintballra, gokartozni, leugorhattok biliárdozni vagy dartsozni valami jó kis helyre, vagy menjetek olyan bárba, ahol vannak még pinballok, és játsszatok azon. A társaság osztódjon csapatokra, és versenyezzetek. :) Ja, és parti alatt nem kell ötven főre gondolni – ha a 3-4 legközelebbi barátját meghívod, már az is untig elég. Senki nem várja el, hogy egész hadsereget etess-itass, kevés embert ráadásul könnyebb is egy időpontra összeszervezni.
Ennyit a szülinapról. :) Az évfordulóra jöhetnek a személyesebb, “X dolog amit szeretek benned” típusú ajándékok, ezt a bejegyzésemet is talán érdemes átolvasni, még akkor is, ha fiatal a kapcsolatotok.
sammy kicsit komolyabb témát feszeget: A múltkor találkoztam egy csoporttársam lakótársával, aki rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnt. És sokat beszéltünk a kapcsolatokról, mivel jó páran olyan cipőben járunk, hogy a kapcsolataink most értek véget. És a kérdésem ezzel a helyzettel kapcsolatban, hogy miért torzulunk el egy kapcsolatban annyira, hogy szinte feladjuk a magunk szokásait, és elkezdjük felvenni a partnerünk hobbijait, sőt, akár szava járását is? Mindenki úgy tud csak belevágni tisztán egy kapcsolatba, ha rendben van önmagával, ilyenkor más a kisugárzása. (Tapasztalatból mondom, hozzám egy buliba senki nem jönne oda, mert egy páncél van körülöttem, mert nem vagyok rendben.) Hogyan tudnám megtartani kb. 90%-ban a saját szokásaimat egy kapcsolat alatt is?
Nagyon evidens leszek: úgy tartsd meg őket, hogy ne add fel őket. Ennyi. A nehezebb része az, hogy ne is akard zsigerből feladni magadat. Ehhez az kell, hogy tudd, hogy elég vagy önmagadban is, és nem kell megváltoznod ahhoz, hogy jobban szeressen – így is elég jó vagy. Valamiért beléd szeretett, nem? Viszont amíg el nem hiszed magadról, hogy jó vagy így, addig hiába bókol, nem fogod elhinni neki. A Nagy O meséjét olvastad? Valahogy így néz ki a dolog igazából – mert az egészséges kapcsolatokban nem kiegészítitek egymást (ami feltételez valami eleve meglévő hiányosságot vagy függőséget), hanem kerek egészek vagytok, akik úgy döntöttek, hogy együtt “gurulnak” tovább. Nem kellettek egymásnak a túléléshez, dehogy; boldogultok egymás nélkül is, tudtok dolgozni, tudtok élni — csak nem akartok. Nem elviselhetetlen nélküle az élet, csak jobb vele. Ha így érzel, akkor abban nincs görcs, abban nincs fenyegetés, nincs benne az, hogy “ha elhagysz, belehalok”. És akkor nem is fogod azt érezni, hogy minden áron meg kell felelned neki, és meg kell változnod olyanná, hogy még jobb legyél neki (megsúgom: nem leszel jobb, ha ő akarja mindenáron a nagyfokú változást, akkor meg pláne sosem leszel elég). Nem kell sziámi ikreknek lenni, teljesen jó, ha érnek mindkettőtöket külső impulzusok – a munkátokban, a napotok során, tanfolyamon, bárhol. Meg lehet tartani a saját hobbit úgy, hogy közben támogatjátok a másikét is. Én például nem tudok videojátékozni, mert hamar pipa leszek, amikor nekem jön/lelő egy szörny/turret (ez két percen belül megtörténik), viszont mivel Ádám jól játszik, nem kell unásig újra meg újra néznem a pályákat, így azon ritka esetekben, amikor előkerül a konzol (nem nagyon érünk rá), én vagyok a szurkolócsapat – együtt játszunk, ő nyomogatja a konzolt, én meg nézem. Ha puzzle játékról van szó, vagy stratégiairól, akkor pedig még segíteni is tudok. :) (Angry Birdsben viszont én vagyok a jobb. Muhaha.) Nem tudom, mit írhatnék még: csapat vagytok, egyenlő felek, akik szabad akaratból választották egymást – de nem tulajdonosai egymásnak, és közösen küzdenek a közös céljaikért, miközben megtartják az egyéni ambícióikat is. Ezt kell szem előtt tartani, akármilyen nehéz is.
Ányi is szülinapozik, egy kicsit máshogy: Rémlik, régebben olvastam a blogodon, hogy te voltál az általános iskolai osztályotokban a szülinap-felelős. Hát, nekem most van egy 5.-es osztályom és az egyik kislány jelentkezett ma ofő órán, hogy képzeljem el, tegnap volt a névnapja. Azonnal gratuláltunk neki és nagy hirtelen ki is jelöltünk két szülinap- és névnap felelőst. DE! Sajna nem sok tippem van, milyen feladattal is láthatnám el őket… Te mit csináltál ebben a tisztségedben? Azt persze megbeszéltük, hogy majd megemlékezünk ezekről az eseményekről osztályszinten, de nem akarom, hogy gagyi dolog süljön ki belőle, és hogy elmenjen a kedvük.
Nekem kérlek az volt a feladatom, hogy minden hónap elsején kitettem a faliújságra, hogy abban a hónapban melyik napon van születésnap, és egy osztályfőnöki órát kipécéztünk, és akkor azokat az embereket megajándékoztuk. (Nálam volt a master list mindenki születésnapjáról, amit megkaptam a naplóból kimásolva.) Év elején húztunk mindig, és azért kellett kitennem a papírt, hogy emlékeztetőnek ott legyen, és mindenki tudja, hogy ebben a hónapban neki kell-e ajándékot venni vagy sem – persze nem árultuk el, hogy ki kit húzott, de azért voltak cserék. A nyáriakat egyszerre “tudtuk le” az osztálykiránduláson. Hát ennyi, tíz évesen nem volt nagy felelősségem a dologban. :D (A képen levő cuki gyerekekhez nincs közöm.)
Adri pedig a bloggal kapcsolatban kérdezett: Gondoltál arra az induláskor, hogy ilyen népszerűvé válik a blogod? Mikor került át a hobbi-kategóriából az “örömmel végzett munka”-dobozba, vagyis mikor kezdted igazán komolyan venni a rendszeres frissítéseket, előre tervezést, stb? Vagy az elejétől ilyen tudatosan építetted fel az egészet, és megtervezted, hogy néhány év alatt ide szeretnél eljutni?
Azt nem terveztem, hogy ide szeretnék eljutni, de nem szeretek semmit sem félgőzzel csinálni. Nyugodtan tekerj vissza és kezdd el olvasni az elejétől, szerintem a 2008. tavaszi bejegyzések is vannak olyan alaposak, mint a mostaniak – ezért is vannak ott, mert vállalom őket a mai napig. :) Idővel persze lettek konkrét célok (nem is tudom, mikor először, folyamat volt), most is vannak, de nekem ez az egész blog egy olyan dolog, hogy ha nem csinálhatnám, begolyóznék. Ha ismered a múltamat a gyerekkorban indított újságokkal, a novellákkal (krimiíró versenyt nyertem 13 évesen), akkor ez nem annyira újdonság. :) Muszáj írnom. Így minden, ami jön vele (fizetős dolgok, “népszerűség” – utálom ezt a szót, ismertség, akármi), az csak mellékes, mert nem azért csinálom. Persze, elképesztően örülök neki, és ez az igazi beteljesedés, de azt hiszem, ha azt tűztem volna ki, hogy “rohadt menő blogger akarok lenni, akit sokan olvasnak, és keressen egy rakás pénzt”, akkor soha nem tudtam volna ide jutni, ahol most vagyok, mert nem jó motivációm lett volna hozzá (a rakás pénz meg még várat magára :D). Onnan kell kiindulni, hogy mi az, ami nélkül nem tudsz létezni, és annak majd a hozadéka lesz a sok kemény munka után, hogy egyszer csak az életed szerves részévé válik, és már nem csak hobbi. Ha úgy állsz neki, hogy “na, mivel kereshetnék sok pénzt/szerezhetnék sok olvasót”, akkor garantált a pofáraesés. Muszáj folytatni akkor is, amikor más már abbahagyta volna – ez az egyetlen trükk. Márpedig ezt csak akkor tudod megtenni, ha nem a dollárjelek meg a nézettség villognak a szemed előtt, mert lesznek olyan időszakok, hogy a kutya sem kíváncsi rád – na akkor kell felhúzni magad a grabancodnál fogva és teperni tovább és tovább és tovább. Ha igazán akarod, akkor meglesz hozzá az erőd. (Ez már nem csak a blogolásra igaz, hanem bármi másra.) Amikor beérik a munkád gyümölcse, kívülről úgy látszik majd, hogy “neki minden bejött”. Ők nem látják a kemény melót, az átdolgozott/áttanult éjszakákat, az áldozatokat, amiket hoztál, csak azt, hogy “ó, hát neki könnyű, mert neki összejött”. De ezért jó, hogy nem nekik csinálod, mert magadnak, mert az ilyenekkel nem kell foglalkozni. Higgye csak azt, hogy arany életed van. Tudod mit? Az is van. :)
Még egyszer köszönöm a kérdéseket! ♥
Köszönöm szépen a választ! Azért majd nagy feneket kerítek ám neki :) Holnap úgyis ofő-óra, szóval, az időzítés tökéletes. Tudtam én, kitől kell kérdeznem! :)
@Csipike
A szülinapos táblát én is láttam a Pinterest-en, meg még másikat is, tervben is van. Köszi :)
Érdekes dolgok ezek a szokások. Persze mi viszonylag fiatalok voltunk, mikor megismerkedtünk a vőlegényemmel, és én elég sérült is voltam, őszintén megvallom, néha komolyan elgondolkodom, mit látott meg bennem akkor, és miért érez még ugyanúgy irántam, hiszen annyira más lettem azóta. Én például rengeteget változtam az ő hatására, és nem egyszer azért, mert úgy maradt működőképes a kapcsolatunk. De ezt nem tartom bajnak, mert nem érte változtam (tehát nem az ő személyes úri kényére-kedvére), hanem mert egyszerűen ő tanított meg, hogy egy hosszú távú kapcsolat hogyan működik. Például no hiszti. :P Aztán, érdeklődést is sokat vettem át tőle, szokást is (többnyire olyanokat, amik a hasznomra válnak), és jellemvonást is. Cinikusabb lett mellette a humorom (amikor megismerkedtünk, ő volt az, akiről nehezen tudták elképzelni, mit látok benne – én meg nehezen tudtam elképzelni, hogy más nem látja, hogy a cinikus humora mögött egy pihe-puha lélek van), most már, hogy összeszoktunk, és gyakran ugyanaz a poén kattan be mindkettőknek, gyilkos páros tudunk lenni. Keményebb ember is lettem, már nem vagyok annyira sérülékeny, mint akkor, amikor megismert. Aztán rengeteg olyan dolog van, hobbi, érdeklődés, ami csak az enyém, de azóta fedeztem fel magamban, hogy vele vagyok, mert mindig támogatott és ösztönzött, és sosem nyeste vissza azokat a hajtásokat, amiket mások igen.
Mire is akartam ezzel kilyukadni? A lényeg, hogy nem vagyok az az ember, aki voltam előtte. Közel sem. Ha úgy nézzük, én feladtam magam (a régi önmagam) ebben a kapcsolatban. (Persze a fene sem tudja, hogy van ez, huszonévesen, egyetemista korában gondolom, az ember amúgy is változékony, de nem akarok kibújni a dolog alól, nálam úgy alakult, hogy főleg a kedvesem hatására változtam és kerültem rettentő távol attól az embertől, aki voltam.) És tudjátok mit? Én nem akarok újra ugyanaz lenni. A változások, amiket megéltem, fontos részei az életemnek. Nem mondom, hogy mindegyiktől jobb lettem, vagy mindegyiktől könnyebb természetű lettem, vagy jobb lett tőlük az életem. De zömében azért igen. Szeretem azt az embert, akivé váltam mellette.
Szóval szerintem nem feltétlen azt az embert kell keresni, aki mellett nem változol. (Persze a “csak akkor fogadlak el, ha…” típusú változások nem ide tartoznak – bár például a hisztivel kapcsolatban én is kaptam pár ultimátumot, ami határozottan a hasznomra vált…) Hanem aki mellett úgy érzed, hogy jó irányba megy az életed, ami magában foglalja a pozitív irányú változásokat is.
Timi! Ezt hihetetlen jól leírtad! Épp igyekeztem bejelentkezni, hogy elmondjam ugyanezt! Az életben nem véletlen kapjuk azt a csodát, lehetőséget, hogy megtaláljuk a hozzánk valót. Valószínűleg azért került az utunkba, hogy kölcsönösen továbbfejlődjünk a másik által. Ha úgy tetszik, én is teljesen idomultam a másikhoz, ahogy ő is hozzám, de egyikünk sem tudatosan! Egyszerűen ennyi év úgy összecsiszolt bennünket, hogy tényleg azt hiszi a kívülálló, hogy “na, zsák a foltját”.:) És szerintem ezzel a változással együtt leszünk most azok, akik vagyunk. Nem kell szétcincálni az embert, hogy ez én vagyok, ez a másik bennem, ez nem én vagyok, hopp, le kell vetnem. Ennyi erővel szüleinktől örökölt tulajdonságokat is le kéne vetni. Nem! Szerintem úgy, változottan is te vagy, hozzád tartozik, és az új kapcsolatban majd megint magadra veszel más dolgokat, nem kell félni tőle!:)
Tumblr-ön kicsit árnyaltam a dolgot, mert más is rákérdezett. :) Nem a változás tényén, hanem a milyenségén és motivációján van szerintem a hangsúly, és lehet, hogy ezt tegnap nem fejtettem ki eléggé.
https://urbaneve.tumblr.com/post/31144598211/olvastam-az-uj-bejegyzest-a-blogodon-es-nagyon-tetszik
Talán a Nagy O Mesét lehetne valahogy úgy folytatni, hogy utána a két O úgy pörgött-görgött, hogy mindketten csiszolódtak tovább, de ugyanazokon az utakon, mivel egymás mellett haladtak, és egyre jobb duó lettek (du-O, haha). Mert nincs “készen” senki sem, folyton alakulunk, fejlődünk, bővülünk, szóval az eredeti Nagy O is lesz még másmilyen formájú, csak remélhetőleg az is kerek lesz és tud tőle gurulni. :)
Annak van értelme, hogy önmagam még jobb verziója lettem mellette?
Via, tudom, hogy nem úgy gondoltad, hogy minden változás rossz. Az bennem is rossz érzéseket kelt, amikor valaki sanyargatja magát egy kapcsolatban, csak azért, mert inkább mindent feladna, csak ne legyen egyedül, mert azt hiszi, hogy önmagában nem is teljes értékű ember.
Előfordulhat, hogy picit élesen reagáltam, mert én például tipikusan az az ember vagyok, akire mondják is néha, hogy feladta magát a kapcsolatában, annyira hozzásimul a másikhoz, és bizony nem mindig pozitív felhanggal, és ez nekem nem esik jól. Nem minden ember egyforma. Vannak olyanok, akiknek sokkal több autonómiára lenne szükségük egy kapcsolatban, mint nekünk. De ahogy nekik sem esne jól az, ha én azt mondanám, hogy rideg a kapcsolatuk és nem is tudják, milyen az igazi összhang, csak mert nem úgy működnek, mint mi, ugyanúgy én is harapok arra, ha valaki önmagam feladásának próbálja beállítani azokat a változásokat, amiken a párom hatására keresztül mentem.
Vannak, akik pszichológushoz járnak vagy személyiségfejlesztő tréningekért fizetnek ki vastag összegeket, annyira vágynak rá, hogy “feladhassák magukat”, hogy gyökeresen megváltozhassank, hogy új szokásaik legyenek, hogy más emberré válhassanak. De ha ugyanez egy párkapcsolat hatására történik, sokan hajlamosak elkezdeni károgni…
Értem én is a különbséget. Én például azt mondom, hogy szeretem azt az embert, aki lettem általa. Ez jó. Ha azt mondanám, hogy a manóba is, mi lett velem, de nem baj, mert még mindig jobb, mint egyedül lenni… Hát az nem volna jó. De aki kívülről nézi, hajlamos összemosni a kettőt, ami elég bántó tud lenni innen a dolog másik oldaláról nézve.
Értelek, és azt is megértem, hogy mi és miért bosszant. ♥ Amúgy hidd el, nem véletlenül szeret Téged. És még ha néha úgy is látod, hogy neki nincs benne semmi “biznisz”, hogy együtt vagytok, adsz neki Te is annyit, hogy maradjon. Nem hülye, nem maradna, ha nem lenne jó neki… ;) Szuperek vagytok együtt, a kedvesednek küldök egy kézrázást a kitartásáért, Neked pedig egyet azért, hogy nem féltél szembenézni a démonokkal. A károgókkal nem kell foglalkozni. Én is visszahallottam, hogy volt, aki azt képzelte, hogy “most hogy jó nő lettem”, majd elhagyom Ádámot, mert már “bárkit” megkaphatok. Idióták. Tudom, hogy bánt, amit gondolnak, de próbáld meg beérni azzal, hogy Te tudod az igazságot. Nem fogod tudni meggyőzni őket, és nem is kell. Kívülről annyira másnak látszik minden – nem csak a párkapcsolat, hanem bármi. A munkád, a hobbijaid… de írtam is a másik kérdéshez, a “neki minden olyan könnyű”-t. Aki nincs benne, nem érti. Képzelegjen csak nyugodtan, őt minősíti, hogy kiről miket gondol. :))
Köszönjük, átadtam neki az üdvözletet. Valahogy még mindig nem igazán tudja megérteni, hogy lehet az, hogy emberek az internetről, akikkel soha nem találkozott vagy beszélgetett, csak úgy üdvözlik, megbecsülik, jó embernek tartják. :D Szerintem elmond azért valamit róla (meg az én mesélőkémről :D), hogy ez gyakran megesik. :P
:)) Mondom én, hogy jók vagytok együtt.
Timi, Via, köszönöm, hogy ilyen szépen szavakba öntöttétek… az én érzéseimet is.
Filippino, köszi. :)
Abszolút egyetértek veletek lányok! Hihetetlenül egy rugóra jár az agyunk! :)
Amikor még csak ismerkedtünk a kedvessel (4 éve vagyunk már együtt), msn-en beszélgettünk, és szóba jöttek a volt/leendő kapcsolatok. (Ő akkor már évek óta nem találta meg azt a lányt, akivel hosszabb távon is együtt tudott volna létezni. Nekem is hasonló gondjaim voltak az előző partnereimmel mint neki.) Akkor átküldött nekem egy paint-tel készült rajzot ami a Nagy O története volt tulajdonképpen. Hozzá tette, hogy ő ilyet szeretne. Azelőtt én ezt így konkrétan soha nem láttam megfogalmazva, mindig azt hittem hogy csak az én őrült és különc fejemben létezik. Akkor ez nagyon-nagy lökést adott ahhoz szerintem, hogy együtt folytassuk tovább.
Gyakran találkozom olyan emberekkel akik ugrálnak ide-oda, nem találják a helyüket. Nem azt mondom hogy ez rossz, ha valaki így érzi jól magát, tegye. De az a véleményem, hogy a párkapcsolatok nagyon sok részén segítene az, ha az emberek tudatosítanák magukban, megértenék azt a gondolatmenetet amiről írtatok fentebb.
Nagyon tetszik ez a gondolkodásmód és nagyon egyetértek vele! Én azt szoktam mondani, mellette, az ő segítségével váltam olyanná, amilyen mindig is lenni akartam. Ez nem megy bármilyen partnerrel. A külső szemlélő nem tudja megítélni, hogy a változás, amelyben a másik fél nagy szerepet játszott, egyfajta behódolás, vagy saját fejlődési céllal ment végbe. De ez legyen az ő bajuk:) Elég ha én tudom, hogy az lettem mellette, aki lenni vágytam, és szeretni tudom így magamat. Ez az egyik legnagyobb kincs. Ha az ember szereti önmaga társaságát, és boldog magával, nagy baj már nem érheti az életben:)
@sammy
Via szemléletével tökéletesen azonosulni tudok, de kiegészíteném, engedelmével, mert amilyen mázlista igen csak rövid a hódítási listája :o)
Én azt tapasztaltam, hogy csak azoknak a (akár barát, akár pasas) szavajárását, ill. szokását veszem fel, akiket szeretek. Innentől kezdve ez nem baj. Nem olvastam (még) etológiával foglalkozó könyveket, de talán van kaméleon hajlamunk is, belesimulni a környezetbe. Szerintem ne küzdj ellene erősen, hogy felveszed a másik szokását, majd leadod max, amikor a következőé épül be :) Attól még marad bőven saját gondolatod, szokásod, csak gondold végig és rájössz! No meg néhány hasznos is lehet később. Fiatalon pedig könnyebben befolyásolható vagy, keresed önmagad. Tök jó, hogy ennyire figyeled a benned zajló folyamatokat, de nyugodtan élvezd a kapcsolataidat, képes vagy megőrizni az integritásodat, ami nem egyenlő a harcos küzdéssel a másik természetes befolyása ellen.
Én is vettem át szokást amúgy Ádámtól. Járkálok fogmosás közben. :)) De ez nem olyan indíttatásból volt, hogy “hm, majd akkor jobban fog szeretni”, és ő sem mondta soha, hogy “nem tudom elfogadni, hogy mozdulatlanul állsz a tükör előtt fogmosás közben”. Egyszerűen megszoktam. Lehet közben (teli szájjal és rém viccesen) beszélgetni, meg még pakolászni is szoktam közben. :D
Hát azt mindjárt gondoltam, ennyi év után talán egy nagy csoportot vizsgálva hamar kideríthetnénk, hogy ki kinek az élettársa :D
Csak arra gondoltam, hogy a szakítás után, ill. újabb kapcsolatok esetén mi lesz a felvett szokásokkal c. alfejezethez nincs túl sok személyes tapasztalatod és inkább már ne is legyen! :)
Ja, nem ellenkezésből írtam, csak eszembe jutott. Értem, hogy mire gondolsz, és köszi, hogy megírtad. Amúgy szerintem ennyi év mászkálás után erről már nem szoknék le egy új partner esetén sem, kivéve, ha mindig eszembe jutna az előző, és azt valamiért nem akarnám. De ez tényleg baromi nagy feltételes mód. :))
@ Ányi
Pont nem régiben találtam ezt a jópofa iskolai szülinapos kalendáriumot a pinteresten, ha esetleg szívesen barkácsoltok, de meg lehet csinálni más anyagból is, ötletnek jópofa.
https://pinterest.com/pin/265430971758378451/
Emlékszem ,az oviban a szülinapi torta valami alumínium/alufólia tálka volt lefele fordítva és abba beleszúrva a gyertyák :) Ma már úgy tudom, igazi tortát visz a szülinapos (de miért pont ő és miért nem meglepi?). Azért a 10-11 éves lányok/fiúk már simán süthetnek muffint vagy sütés nélküli finomságot is csinálhatnak.
Esetleg kidekorálhatnák az ünnepelt asztalát/környékét.
Én is írtam egy hasonlóról, ott olvasta, hogy szülinapfelelős voltam. :) https://www.urban-eve.hu/2011/11/07/szulinapi-tabla-iskolaba-ovodaba/
Úgy tudom, vannak ovik, amik nem engednek be házi sütit, mert ÁNTSZ meg minden, de olyan is van, ahol egy darabkát elraknak belőle (mintának, ha esetleg gond lenne, meg lehessen vizsgálni, hogy melyik összetevő volt a ludas), és akkor mehet — meg kell kérdezni!
Ó, tényleg, tudtam, hogy már valahol láttam korábban is! Bocs!
Igen, én is hallottam múltkor egy cukrászdában, amint a leendő szülinapos anyukája említette a rendeléskor, hogy meg kell őriznie majd a számlát és bevinni az oviba, stb.
Szerintem tiszta gáz, akkor már Pistike meg sem kínálhatja Lajoskát a sütiéjéből egy normál napon az iskolában? Vagy ilyen gyakran fordult elő ételfertőzés házi süti miatt és nem akar problémát magának a közétkeztető, ha egy egész osztály kidől? Na mind1, ez már nem ide tartozik.
Az utolsó 4 sort nem is írhattad volna számomra jobb időpontban! ♥